- Szia. –mosolygott vissza.
- Mi a baj? –léptem oda hozzá.
- Áh,semmi,csak fáradt vagyok. –mondta.
- Oh,értem. –sütöttem le szemeim.
Suga régóta tetszett nekem. Hiába voltunk barátok,ezt sosem bírtam elfogadni valahol. Ezt csak a barátnőm Tina tudta és én. Minden mozdulata és tette varázslatos volt számomra. Teljesen belehabarodtam ebbe a fiúba,amit Ő pontosan tudott.
Az ágyamra leültem,és olvasgattam,majd gondolkoztam. Amit az ex barátnője Min Ji mondott,rengetegszer eszembe jutott.
„Felesleges
utána hajtanod! Ő nem illik hozzád. Ugyan olyan hülye vagy,mint Hoseok!”
Rengetegszer eszembe jutott ez a mondat. De ha Suga-ra
néztem,mindig elfeledtem ezen mondatokat,és boldog voltam. Aztán egy perc alatt
minden megváltozott bennem.
- Na? Mizu? –nézett rám Suga.
- Ja..semmi…csak gondolkodtam. –néztem rá.
- És min? –nézett rám.
- Amit az ex barátnőd mondott…
- Mégis mit?
- Azt,hogy feleslegesen hajtok utánad,és te nem illesz hozzám. Olyan hülye vagyok mint Hoseok.
- Min Ji-nek mindig igaza volt,és most is igaza volt…-és ebben a percben összetörtem.
- Szóval igazat adsz neki…-kezdtek el könnyek gyűlni a szemembe.
- Mivel igaz,így…-nézett rám,és kezével közeledett.
Én felálltam,és mély levegőket vettem. Suga érthetetlen szemekkel nézett rám,és szinte sajnálatot éreztem. Ez nagyon fájt. A legjobb haverom,és mégis így elutasít.
Pontosan tudja,hogy mit érzek iránta. Tudatosan játszotta el ezt velem. Gondosan tönkretett.
Suga nézett rám,majd én a pulcsimat magamra véve elhagytam a szobát,hogy szobatársam a könnyeimet ne lássa.
Szememből a könnyek,mint apró kis csermely folyt,és kék ingem áztatta. A könnyeim az szívemet apró darabokra szakították,és a lelkembe mély sebet égettek. Mit sem törődve a másik két lakótársammal mentem a park felé. Az eső zuhogott. Pontosan leírta most azt,ami belül zajlott le bennem. Az ég dörgött,és villámlott. Én mégis a park padján összekucorogva sírtam. Egyszerűen nem fogja fel Suga,hogy mennyire szeretem. Nem fogja fel,hogy nekem szeretet hiányom volt,mindig is,és erre beszól és összetör.
Az eget egyre sötétebb felhők kezdték ellepni,majd a villám egyre közelebb került hozzám. Éreztem ahogy a szívem megszakad és lezuhan a mélybe. A könnyeim untalanul folytak,és a testem remegett. Fáztam,és a hideg rázott. Majd amikor a szívem milliónyi darabkákra esett,abban a percben semmire nem emlékszem,csak egy hosszú kék folyósóra.
Lépteim lassúak voltak a lépcsőn,és nem
akartam lemenni,mert még mindig arra gondoltam,hogy Suga mit mondott.
Kihasznált,eldobott,és hazudott. Minden egyes szava hazugság volt,és én vakon
elhittem. Aztán hiába akartam a lépcsőn tovább menni,nem engedtek. Az angyalok
elállták utam és egy fekete kar fogta meg remegő karom,majd visszarántott,és
amikor felkeltem a kórházban ébredtem.
- Moon! Mi a fenéért? –nézett rám szobatársam Mimi hatalmas kisírt szemekkel.
- Nincs miért élnem,Drágám. –nyögtem a szavakat.
A fejem fáj,a végtagjaim remegtek,és csak kegyetlen fájdalmat éreztem. Mind a testemben,mind a lelkemben,amit feldaraboltak,és a szívem pedig Isten tudja,hogy hol van. De annyit igen,hogy lent a mélyben,a sötétségben,bezárva a szomorúság cellájába,ahonnan nehezen ám,de ki fog jutni,ha lesz elég ereje a lelkemnek,összeépíteni egy várfalat,amit senki nem fog tudni lebontani.
- Na? Mizu? –nézett rám Suga.
- Ja..semmi…csak gondolkodtam. –néztem rá.
- És min? –nézett rám.
- Amit az ex barátnőd mondott…
- Mégis mit?
- Azt,hogy feleslegesen hajtok utánad,és te nem illesz hozzám. Olyan hülye vagyok mint Hoseok.
- Min Ji-nek mindig igaza volt,és most is igaza volt…-és ebben a percben összetörtem.
- Szóval igazat adsz neki…-kezdtek el könnyek gyűlni a szemembe.
- Mivel igaz,így…-nézett rám,és kezével közeledett.
Én felálltam,és mély levegőket vettem. Suga érthetetlen szemekkel nézett rám,és szinte sajnálatot éreztem. Ez nagyon fájt. A legjobb haverom,és mégis így elutasít.
Pontosan tudja,hogy mit érzek iránta. Tudatosan játszotta el ezt velem. Gondosan tönkretett.
Suga nézett rám,majd én a pulcsimat magamra véve elhagytam a szobát,hogy szobatársam a könnyeimet ne lássa.
Szememből a könnyek,mint apró kis csermely folyt,és kék ingem áztatta. A könnyeim az szívemet apró darabokra szakították,és a lelkembe mély sebet égettek. Mit sem törődve a másik két lakótársammal mentem a park felé. Az eső zuhogott. Pontosan leírta most azt,ami belül zajlott le bennem. Az ég dörgött,és villámlott. Én mégis a park padján összekucorogva sírtam. Egyszerűen nem fogja fel Suga,hogy mennyire szeretem. Nem fogja fel,hogy nekem szeretet hiányom volt,mindig is,és erre beszól és összetör.
Az eget egyre sötétebb felhők kezdték ellepni,majd a villám egyre közelebb került hozzám. Éreztem ahogy a szívem megszakad és lezuhan a mélybe. A könnyeim untalanul folytak,és a testem remegett. Fáztam,és a hideg rázott. Majd amikor a szívem milliónyi darabkákra esett,abban a percben semmire nem emlékszem,csak egy hosszú kék folyósóra.
- Moon! Mi a fenéért? –nézett rám szobatársam Mimi hatalmas kisírt szemekkel.
- Nincs miért élnem,Drágám. –nyögtem a szavakat.
A fejem fáj,a végtagjaim remegtek,és csak kegyetlen fájdalmat éreztem. Mind a testemben,mind a lelkemben,amit feldaraboltak,és a szívem pedig Isten tudja,hogy hol van. De annyit igen,hogy lent a mélyben,a sötétségben,bezárva a szomorúság cellájába,ahonnan nehezen ám,de ki fog jutni,ha lesz elég ereje a lelkemnek,összeépíteni egy várfalat,amit senki nem fog tudni lebontani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése